Formai küzdelem
(Yatsok Matsuki)

Amikor a tanuló eljut arra a szintre, hogy a bázis- és a formagyakorlatok rendszeres gyakorlása után a technikákat kielégítő módon hajtja végre, akkor ideje elkezdeni a partnerrel történő gyakorlást is. A formai küzdelemre úgy tekinthetünk, mint párosan végrehajtott bázisgyakorlatokra, ahol a támadó és védekező technikák még nem szabadon választottak, hanem a tanuló tudásához mérten előre meghatározottak. A tanulók itt találkozhatnak először valódi ellenféllel. Eszerint különböztetünk meg 3, 2, illetve 1 lépésű formai küzdelmet, amelyek egyre közelebb viszik a tanulót a kötetlen, szabad küzdelem elsajátításához.


A formai küzdelem általános szabályai

1. Kezdéskor és befejezéskor mindkét személy egymással szemben áll kiinduló helyzetben (narani chunbi sogi) .Ezt általában olyan távolságnyira szükséges kimérni, amely az induló támadás első hosszának megfelel, és ahol kilépéskor a támadó végtag egy-két ujjnyi távolságra meg tudja közelíteni a kívánt célpontot a tökéletes testtartás és egyensúlyi helyzet felvétele mellett.
2. A gyakorlat előtt és után az egymás felé meghajlás kötelező.
3. A tekintet mindig az ellenfélre irányul.
4. A gyakorlás során mindkét személy kölcsönösen támadást és védekezést is végezzen.
5. A hárításokat mindig a támadó végtag becsapódása előtti utolsó pillanatban (gyorsan) kell végehajtani a legmegfelelőbb hárító felülettel.
6. Oldalra kilépéskor (csúszáskor) azt a megfelelő távolságot kell kialakítani, ahonnan az ellentámadás könnyedén, egy mozdulattal is végrehajtható.
7. Az ellentámadást közvetelenül az utolsó hárítás befejezése után végezzük.
8. Használjuk a bázisban és a formagyakorlatokban megismert összes technikát.
9. Mind a támadásokat, mind a hárításokat végezzék a párok mindkét oldalra.
10. A támadások, ellentámadások, illetve hárítások módját variáljuk és szisztematikusan haladjunk a könnyűtől a nehezebbek felé. Először mindent lassan, majd ha már megy, akkor egyre gyorsabban és erőteljesebben gyakoroljunk.

Háromlépésű formai küzdelem [Fileméret: 2.6M] Kétlépésű formai küzdelem [Fileméret: 1.5M]
Háromlépésű formai küzdelem Kétlépésű formai küzdelem